2016. május 6., péntek

Új remény - Gears of War 3 teszt


A Törvényes Államok Koalíciója elbukott. A Sera új fajával, a fénylőkkel szemben képtelenek voltak megvédeni Vectes szigetét, még Gorasnaya szövetségével sem. Az emberiség utolsó mentsvárának bukásával, katonai szakadárokká váltak az egykori COG katonák, akik utolsó csepp vérükig harcolnak és védik a civil polgárokat, legyenek azok közölök valók, szakadárok, vagy az egykori ellenség, Goroasnaya polgárai.
Marcus Fenix és a Delta osztag, az utolsó megmaradt anyahajón találtak menedéket, mígnem a hónapok óta eltűnt Prescott elnök felbukkanása felkavarja az állóvizet. A Marcusnak átadott lemez értékes információt rejt, Adam Fenix üzenetét, melyet a kormányzat által titkolt szigetről adott fel.
A sáskák és emberek között dúló ádáz küzdelem végső fejezetéhez érkezett, mely során beteljesedik az a konzolgeneráción át, aprólékosan építgetett játék, mely a trilógia záró epizódját kiteljesíti, remek példát mutatva, arra, hogy egy minden momentumában féltve gondozott játék, hogyan képes kitökéletesedni, mert ugyanis a Gears of War 3 esetében nem az általános helyzet áll fenn, hogy egy széria első epizódjának sikerét követően, a folytatások alászállnak annak színvonalában, hanem éppen ellenkezőleg.
A harmadik részre minden rajongói szó meghallgatott, legalábbis azok, melyek túlnyomó többségben voltak. Ennek köszönhető, hogy a korábbi részekben tapasztalt járművezetést száműzték - helyette akció és látvány dús járműkísérések vannak -, és az egykoron árnyalatoktól mentes és szürkés küllemű második részt, egy színpompában gazdag epizód követi, mely nem csak megvillantja az Unreal motor karmait, hanem egyenesen letaglózza a játékost, aprólékos és részletgazdag környezeti kimunkálásával, hogy a generáció legpompásabban festő játékai közé emelkedjen.
Persze továbbra is mindennél fontosabb a játékmenet, mely továbbra is a második részben tapasztalt pörgősebb, árkádosabb élményt veszi alapul, ám pusztán ezzel nem elégedvén, azt a négyzetre emelték, főként a könnyedén pusztítható fénylő seregeknek köszönhetően, melyek polipjai, sáska hibridjei, mutálódó lényei és óriásai kínálják az elsődleges célpontokat, melyektől megölésük során érdemes bizonyos távolságot tartani, hisz pusztulásukkor robbannak. Ezek mellett elengedhetetlen, hogy a korábbiakban ismert sáska seregek lényei ne sorakozzanak fel, csak immár a felszínt véve birtokukba, a fénylők száműzetésének köszönhetően, kiegészítve a palettát egy roppant fifikás fegyveressel, a vakondvetőssel, aki a föld alá lövi bombáit, majd az az ismeretlen helyen felbukkanva robban. Új belépőként szerepel az apró termetű, lebegő Shrieker, ami gépfegyvereivel képes meglepni a játékost olyan irányokból, ahonnan nem számítana rá.
Könnyen felmérhető, hogy az utóbbi fajt kevés újdonsággal ható módosítás érte az újabb küllemeken felül, hisz már a második epizód során méretesre lett duzzasztva változatosságuk, de éppen ezért vannak jelen új ellenfeleink, a fénylők, különféle formában. Ezek közül fognak főellenfeleink is kikerülni a Berserker és Leviathan képében, bizonyítván, hogy okkal lépnek fel a bolygó uralmáért zajló, fajok közötti háborúban. Utóbbi ellen - és a későbbiekben is rábukkanhatunk -, vethetjük be a játék egyik kiemelkedő újdonságát, az Ezüsthátút, mely egy az embernél valamivel termetesebb mecha, gépfegyverrel felszerelve, de akad ennek civil változata is, ami elengedhetetlen lesz majd a különféle megszerzendő céltárgyak cipeléséhez.
A kezünk ügyébe keveredő arzenál tovább bővült a Retro Lancerrel, ami még az Inga háborúk ideje alatt volt rendszeresítve a COG seregekben, és láncfűrész helyett, bajonettel rendelkeznek, hogy egy sebes rohamot indítva döfjük át vele ellenfelünket. Emellett felbukkan még lefűrészelt csövű shotgun, gyújtóbomba, kétszemélyes Vulcan gépfegyver (hogy legyen min összevesznie a fegyverkezelőnek és tárcipelőnek), és az egylövetű mesterlövész puska, hogy az amúgy sem szerény paletta még tovább bővüljön egy olyan sci-fi arzenállá, melyet ritkán láthatunk egy játékban.
A már korábbiakban megismert ellenfelek és arzenál, az újakkal kombinálva és mindezt az Epic zseniális pályatervezői képességeivel párosítva, egy lélegzetelállító, adrenalin dús játékot eredményez, ahol folytonos pörgésben kell az agresszívan rohamozó ellenfeleket leszednünk, de továbbra is megőrizve a játékra jellemző taktikus formát, a fedezékek és megfelelő helyezkedések kihasználásával. Páratlan és egyedülálló akcióélmény az, amit a Gears of War 3 a műfaján belül képes véghezvinni, beérve annak a megújítási folyamatnak a gyümölcse, melynek magját még a generáció hajnalán vetették el. És még itt sem álltak meg az összekovácsolásában, hisz a második részben tapasztalt seregnyi sáska rohamát és nyüzsgését a négyzetre emelték, mely leginkább Üllő Kapu védelménél érhető tetten, örök emlékképként égve be a játékos elméjébe.
A játék gyenge pontját mindig is a történet képezte, ami szintén komoly előrelépést mutat, annak ellenére is, hogy a korábbi epizódhoz képest óriási szakadék tátong, amit a könyvek hívatottak kitölteni. Ami leginkább tetszett a játék ezen részében, hogy tökéletesen mutatja be az emberi faj megmaradt maréknyi seregének az elkeseredett küzdelmét, a mindent felemésztő fénylőkkel szemben, amit a sáskáknak már át kellett élniük, és elbuktak benne, hogy fajuk utolsó példányaival verjenek gyökeret a felszínre épített bástyáik rejtekében.
Nem csak minőségi, hanem tartalmi szempontból is a maximumot préselték ki a játékból. A kampány fejezeteit ügyességi játékmódban is újra játszhatjuk, amikor is különféle, a korábbiakban megnyitott tapasztalati pont szorzókat (lőszeres ládák mellőzése, ellenség életerejének visszatöltése, minden tárazás csak aktív újratöltés lehet stb.) vagy osztókat (végtelen lőszer, szuper újratöltés stb.) adhatunk hozzá az élményhez, esetleg befolyással nem rendelkező mókás tulajdonságokat, mint a nagyfejű sáskák. A horda túlélő mód továbbra is képviseli magát 50 hullámmal, minek során a rohamozó sáskák leöléséből szerzett pénzmennyiségből építhetjük ki védelmi vonalainkat, de ezúttal ennek ellentéte, a Beast mód is beköszön újdonságként, ahol 12 hullámban kell a védekező embereket ostromolni, a fokozatosan megnyitható, egyre erősebb sáska fajtákkal.
A kampány, a horda és beast mód többjátékos lehetősége mellett, a külön multiplayer szekció is elengedhetetlenül jelen van, továbbra is ama pozitívummal, hogy értelmes botokkal kitölthető a hiányzó létszám és támogatja az osztott képernyőt. Ezúttal végre elérhető az általam már nagyon óhajtott Team Death Match - csak sajnos csapatra limitálva az újraszületést -, ami mellett a korábbiakban megismert újraszületési korlátozással megtoldott verziója, a Warzone,  az Execution (csak kivégzéssel lehet ölni), Capture the Leader (a Submission és Guardian ötvözete, ahol az ellenfél vezérét kell 30 másodpercig túszul ejteni), King of the Hill (immár nem kell a gyűrűben maradni a pontszerzéshez), Wingman (4 csapatra redukálva) is jelen van, 10 zseniálisan megtervezett és felépített pályával, melyek közül a kedvencemet a káprázatos trópusi sziget és a lövészárkok jelentették, mely utóbbinál, adott idő elteltével homokvihar kerekedik, megnehezítve ezzel a látási viszonyokat.
Ezúttal mind a kampány, mind pedig egyéb játékmódban tapasztalati pontokat szerezhetünk, hogy egyre feljebb tornásszuk rangunkat, megtoldva a csaták során megszerezhető számtalan szalaggal és kitüntetéssel, további órákat szavatolva az amúgy is alaphangon temérdek tartalmat szolgáltató játékidőt, amit összességben nehéz is lenne felbecsülni a kampány 9-10 óráján túlmenően. És ami továbbra is pozitívum, a második rész során elnyert magyar felirat és menü, továbbra is jelen van.
Csupán ismételni tudom önmagamat: az Epic Games elvetette a játék reform kísérletekkel teli magvait a generáció hajnalán, mely hosszú évek elteltével, a trilógia zárófejezetére, teljes díszében pompázó gyümölccsé érett. És ez a gyümölcs méz édes.
 
10 pont
Műfaj: külső nézetes akció (TPS)
Megjelenés: 2011. (Xbox 360)
Fejlesztő: Epic Games
Kiadó: Microsoft Studios
Zerko  

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése