2015. május 14., csütörtök

Zöld pokol - Far Cry 3 teszt


Egy emberek által alig lakott sziget, mely idilli paradicsomnak tűnik a külső szemlélő számára, ám a zöld pokolban nem csak veszedelmes vadállatok rejtőznek, hanem kalózok százai uralják azt, miközben a környező falvakat rettegésben tartják, táborokkal védelmezve azon útvonalakat, melyek nélkülözhetetlenek a drogkereskedelemben számukra.
Jason Brody és barátainak Bangkokban töltött vakációja rémálomba torkollik, amikor a szórakozóhely menedékéből, egy eldugott szigetre ruccannak ki, ahol a kalózok rajtuk ütnek és elhurcolják őket a dzsungel mélyére, hogy a foglyul ejtett turisták számára fenntartott cellákba dugva, könyörtelen bánásmódban részesítsék őket, amíg nem döntenek sorsuk felől.



A trópusi nyaralást hirtelenjében a halál árnyékolja be, mely elől csak a szökés nyújthat pillanatnyi oltalmat, hisz nincs hova bújni a veszedelmes vadon rejtekén kívül.
Valóban a dzsungel rejtekében való bujkálásra fogunk szorulni nem kevés ideig, hisz Jason nem kiképzett katona, nem rendelkezik a túlélési ösztönön kívül semmi plusz érzékkel, hanem oly halandó lélek, mint bárki más. Szerencsére a helyi ellenálló törzs egyik vezéralakja, Dennis szárnya alá veszi őt és megtanítja számára a túléléshez nélkülözhetetlen alapokat, hogy Jason miként képes becserkészni állatokat és a lenyúzott bőrükből különféle eszközöket készíteni, amellett, hogy a dzsungel mérgei, megfelelő arányban keverve orvosságként, valamint különféle, az érzékelést kiélező szerként fognak szolgálni. Mindezek elengedhetetlenek és óriási hasznot hoznak Jason számára, hogy felkutassa és kiszabadítsa fogságban maradt barátait…feltéve, ha még életben vannak, hisz a kalózok vezérének, Vaasnak a bemutatására, nem elég kifejező az elmebeteg jelző.
Az első pillanattól kezdve, hogy szabadon mozoghatunk a zöldellő paradicsomban, melynek homokos partjait az azúrkék tenger mossa, egy pillanatra sem szabad belefeledkeznünk ebbe a szemkápráztatóan festői látványba, hisz a sziget rendelkezik egy örökké mozgó élő világgal, amibe bármelyik cserje, fa vagy szikla mögött belebotolhatunk, vagy éppen fordítva, ők bukkannak ránk, hogy a gyomrukban kongó ürességet betöltsék martalékainkkal. Malacok, vaddisznók, varánuszok, kígyók, bölények, vadkutyák, tigrisek, medvék és párducok védik territóriumukat a behatolókkal szemben, ám a vízbe is körültekintően kell megmártóznunk, ha éppen nem találnánk egy csónakot, hisz a mélyben krokodilok és cápák tucatjai várják prédájukat. Mégis, ezeknél sokkal borzalmasabbak lesznek ellenfeleink, a könyörtelen brutalitással bíró kalózok, akik hajtóvadászatot folytatnak Jason ellen, ami végett ajánlott az ösvényeket, földutakat elkerülni, és inkább a vadon élővilágával szembenézni, mert még ha golyóálló mellényre is szert teszünk, Jason törékeny, mint egy átlag halandó és képességeinek fejlesztése sem mentesíti ez alól.
A térképet felütve, konkrétan a semmi fog fogadni bennünket, mivel a területek felderítéséhez elengedhetetlen, hogy az adott zónában fellelhető rádiótoronyra, valamilyen furmányos módon felkapaszkodjunk, és az ott található jelzavarókat eltávolítsuk. A megszerzett információkból elsődlegesen az óriási vörös folt fog feltűnni, mely a kalózok által uralt területeket jelölik. Amennyiben nyugodtabb körülmények közt szeretnénk használni a földutakat, kénytelenek leszünk táboraikon rajtaütni, és elfoglalni azt, véglegesen kifüstölve az adott zónából ellenlábasainkat, nem csekély zsákmányra téve szert ezzel, amit a felesleges állatbőrökkel és gyógynövényekkel együtt értékesíthetünk a minden gyorsutazási pontnál fellelhető szekrény igénybevételével, vagy a falvakban található üzletekben. A bezsákmányolt és megszerzett pénzösszegeken, számtalan fegyvert (pisztolyok, gépfegyverek, karabélyok, mesterlövészpuska, RPG, C4, gránát, molotov koktél, lángszóró, íj) és az azokhoz tartozó kiegészítőket vásárolhatunk meg, hogy kellő arzenállal rendelkezzünk egyszemélyes háborúnkban.
Igen ám, de ez nem csak ezen fog múlni. Pénzzel önmagában nem oldhatunk meg mindent ezen a helyen és ahhoz, hogy a maximálisan magunknál hordható négy fegyvert ténylegesen el is tudjuk cipelni, különféle állatbőrökre lesz szükségünk az eszköz elkészítéséhez, de ugyanígy növelhetjük lőszer, gyógyszer, robbanóanyag tároló felszerelésünk, a tegez és hátizsákunk kapacitását, minden esetben egyre veszedelmesebb vadakat terítve le és hasznosítva azok lenyúzott bőreit. Jason nem csak eszközeiben, hanem képességeiben is óriási fejlődésen képes átesni, amennyiben a kellő tapasztalati pont begyűjtésével szintet lép. Ekkor a három kategóriába szedett, roppant hasznos perkek közül válogathatjuk ki az éppen célszerűnek tekintett képességet. A temérdek perk között olyanok rejlenek, mint a fegyver visszarúgás csökkentése, gyorsabb osonás, halkabb vagy kitartóbb futás, magasabb levegőkapacitás a víz alatt, gyilkolási technikák vagy az elengedhetetlen életerő növelés.
A tapasztalati pontok megszerzésére pedig számtalan lehetőség kínálkozik, nem csak az ellenfelek megölése és a főküldetések teljesítése van jutalmazva pontokkal, hanem Rook Islands, a szórványos lakossága ellenére is temérdek mellékküldetéssel rendelkezik, melyek között akadnak időre történő szállítási feladatok, póker játszmák, késdobálás, arcade kihívások, versenyek, vadász küldetések, vagy, ha nagyobb vadra vágynánk, fejvadász missziók is a számtalan gyűjtögetni való szobor, levél és a bázisokon fellelhető memóriakártyák mellett, melyek egy roppant méretes területen lelhetőek fel. A sziget nevében szerepelő többes szám alapján már kitalálhattátok, hogy valójában nem csak egy, hanem a történet előrehaladtával két sziget is bebarangolhatóvá válik.
Ami a leginkább megfogott a játékban, az a két jelentősen különböző játékmenet kombinálása, ugyanis a Far Cry 3 sztori vonala, az erősen scriptelt és látványos akcióval nyakon öntött vonalat képviseli, ami mellett ott szerepel a teljes szabadsággal bejárható és felfedezésre váró sziget, számtalan lehetőséget kínálva a játékos számára, de úgyszintén tömény akció fergeteget tálalva a széles arzenálnak és bevethető járműveknek (gépkocsi, homokfutó, siklóernyő, quad, jet-ski, motorcsónak, de még sárkányrepülő is akad) köszönhetően.



Ahhoz, hogy ez az akció parádé teljes mértékben átütő legyen, elengedhetetlen az a kiemelkedő prezentációs színvonal, mellyel a program a szigetet és minden abban zajló eseményt a játékos elé tár, sorozatos szájtátást biztosítva a számára, amíg az igen egyedi és minőségi zenei felhozatal, tovább emeli az adrenalin pumpáló élmény színvonalát. Amin viszont ennél jobban is meglepődtem, az a mesteri design, ami uralja a két szigetet, melyeket alaposan bejárva, rá kellett döbbenjek, mennyire kreatív és precíz munkát végeztek a fejlesztők annak változatos kialakításával.
Nem csak a scriptelt főküldetések és a szabad cselekménnyel bíró mellék missziók fogják magába szippantani a szigetre merészkedő játékost, hisz a feladatok megoldását is ez a fajta kettősség jellemzi. Aki inkább vágyna a lopakodásra és csendes gyilkolásra, az is meg fogja találni számítását, csak úgy, mint az, aki adrenalin dömpingbe vetné magát, hisz minden adva van a számtalan képességnek köszönhetően, hogy a látványos tűzharcokat és robbantásokat mellőzve, akár egy szirénaszó nélkül vegye be a bázisokat, pusztán a kés, vagy némi könnyítést igénybe véve, hangtompító és íj használatával. A Far Cry 3 legerősebb pontját képezi, hogy az akció műfaj több stílusát is tartalmazza, melynek köszönhetően teljes mértékben lefedi a műfaját, hogy bárki kedvét lelje benne, amit csak tovább fokoz az alaposan kidolgozott, nem csekély misztikummal megfűszerezett történet, melynek minden mozzanata és fejleménye a képernyő elé szegezi a játékost, hogy a záró akkordban Hoyt, a nagyvad ellen indítson hajtóvadászatot.
A játék aprólékosságát és maximális odafigyeléssel kialakított világát, mi sem jellemzi jobban, mint az a szegmens, mely a leginkább elvérzik és nevetségesen funkcionál a játékok tömkelegében, ez pedig a fizika. Ebben a játékban, ténylegesen szitává lehet lőni egy gépjárművet, élénk torkolattűzzel kísért sorozatokkal robbantva a szélvédőt apró szilánkokká, felpattintva a füstgomolyagot eregető motorháztetőt, de az aprólékosságot mi sem példázza jobban, mint amikor golyót engedünk az abroncsba és láthatjuk a belőle távozó levegőt. Ezért is van, hogy erre a lenyűgöző elemére több küldetést is építettek a fejlesztők, mint amikor lángszóróval és molotov koktéllal felfegyverkezve törünk be egy marihuána ültetvényre és lángokba borítjuk a kalózok veteményesét, miközben hangosan dübörög a hip-hop zene. A tűz lesz a játékos egyik leghasznosabb fegyvere, melyet piromániásként fog sorozatosan bevetni, hogy szemlélje, miként ölt az egyre terebélyesebb méreteket és terjed át a kunyhókra, a bennük menedéket kereső kalózokra, akik a lángoktól tépázottan rohangálnak fejvesztve, míg elevenen el nem szenesednek.
A Far Cry 3 számtalan lehetőséget magában hordozó játék, ahol a látványos akcióra építő történeti scriptek, és a szabadon bejárható sziget, a temérdek választható teendővel párosul. A fergeteges akció dömpinghez nélkülözhetetlen fegyver és jármű arzenál, a csendes gyilkolás művészete, a számos módon megtervezhető bázisfoglalások, tovább színesítik a lehetőségek palettáját, hogy bármelyik utat is járjuk, mindig káprázatos részletességnek legyünk szemtanúi, melyek során olyan élményekkel gyarapodunk, amiket évek teltével sem fogunk feledni, amikor azt halljuk, hogy Far Cry.
Időben kifejezve, ez a tartalom 50 órára is elegendő szórakozást képes biztosítani, ám a kampány befejeztével közel sem ér véget a játék, hisz az rendelkezik egy külön többjátékos (2-4) móddal, akár osztott képernyőn, akár online játszva. Ehhez egy külön kis történet dukál, ahol Hoyt egyik hajóskapitánya játssza a kalózok kezére szereplőinket, akik addig nem férnek bőrükbe, amíg bosszút nem állhatnak, és fel nem markolhatják az ellopott dollárkötegeket. Számos tekintetben elmarad az alapjátéktól, sőt össze sem vethető a kettő, de remekül el lehet szórakozni ezzel is 5-6 óra erejéig, amíg a multiplayer szekció, a megszokott csapat alapú lövöldözést, zászló és bázisfoglalást nyújt az ezt igénylők számára, egy fejlődési rendszerrel kiegészítve.



Ha ez még mindig nem lenne elegendő, akkor a konzolokon egy igen ritka vendégre is bukkanhatunk, ugyanis a lemezen helyet kapott egy pályaszerkesztő is, ahol a játék minden elemét felhasználva alakíthatjuk ki saját csataterünket, bár meg kell hagyni, egy roppant körülményes irányítással tehetjük ezt.
A Far Cry 3 minden ízében egy kihagyhatatlan alkotás, mely alternatíváinak, töméntelen tartalmának, hangulatának és káprázatos látványvilágának köszönhetően, a belső nézetes akció játékok kedvelőinek kötelező darabnak számít, de bátran merem ajánlani, hogy tegyenek egy próbát vele azok is, akiknek idegen a műfaj. Ez a sziget, téged is rabul fog ejteni.

10 pont

Műfaj: belső nézetes sandbox akció (sandbox FPS)
Megjelenés: 2012. (Xbox 360, PlayStation 3, PC)
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Kiadó: Ubisoft

Zerko

    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése