2015. március 16., hétfő

Könyvmoly - Karen Traviss: Gears of War - Aspho-mezők


A fényár bomba bevetését követően a Sáskák megtizedelődtek, hosszas ideig csupán kisebb csoportjaikat lehet észlelni a felszínen, mígnem egy szervezett hadműveletbe kezdenek az emberiség élelmiszerforrásai ellen.

Úgy fest, mintha a megmaradtak utolsó erőfeszítése lenne a visszavágásra, az emberek bíznak a háború végének elérkeztében, de a katonák sejtik, hogy több áll a háttérben, mint a portyázók egybetömörülése. A háborúnak koránt sincs vége, Marcusék nem az utolsó csatájukat fogják megvívni a farmok és raktárak kiürítésével, ahol a férgek igyekeznek minden menekülési útvonalat lezárni, hogy a katonákat kivégezve, az utolsó megmaradt városra, Jacintora vessék magukat.

Mindeközben egy váratlan ismerős bukkan fel a múltból. Bernadette Mataki a Hajnalpöröly bevetése óta szeli át a Serat, hogy ismét a veteránok között vegye fel a harcot a férgekkel szemben, ám magával hozott egy titkot is, melynek Marcus is birtokában áll, mégsem volt hajlandó ez idáig megosztani Dommal, aki rendíthetetlenül követeli bátyja halálának történetének feltárását.

Elégedetten hajtottam be a könyv hátsó borítóját, miután az utolsó oldalnak is a végére értem, mivel végre elérkezett az idő, amikor a videojátékok valóban értékes és igényes kötetek formájában egészülhetnek ki. Karen Traviss nem csak a Gears of War széria nagy kedvelője, hanem a New York Times bestseller írója is egyben, akinek személyében gondos kezekre talált a videojátékot kiegészítő könyvsorozat.

Az első kötet nem véletlenül az Aspho-mezők címet kapta, mert az inkább játszódik a múltban, a Sáskákkal vívott könyörtelen háborút megelőző időkben, amíg a jelen szálát töredékekkel igyekszik folytatni, mely az emberiség élelmiszer farmjainak kiürítéséről szól. A játék első részében is elhangzottak utalások az Aspho-mező ütközetre, ám megválaszolatlanul maradt, hogy mi is volt ez valójában, helyet engedve a könyv formájában érkező kiegészítésnek, ami kiváló módon kalauzolja el a széria rajongóit abba a világba, amikor még az ember vívta ember ellen a háborút, melynek csúcspontját jelentette az Aspho-pont elleni támadás a Törvényes Államok Koalíciójának részéről, megszerezve ezzel a Hajnalpöröly terveit.

Lebilincselő olvasmány, még ha nem is ölt szépirodalmi formát, de nagyon igényes történetmesélés, remekül összerakott sztorival, mely egésznek csupán egyetlen hiányát tudnám felróni, a cselekményben keletkező szakadásokat, amikor is nehéz nyomon követni az események színtereit, ebbe egy helyen bele is gabalyodott az író, alaposan eltévesztve az idő sávot és helyszínt, amit kétlek, hogy fordítási hiba lett volna. Ettől eltekintve örvendetes, hogy az Alien, Predator, Resident Evil és társaikon, egy jelentősen túlmutató, igényes alkotással bővülhet a rajongók könyvespolca. Egyedül a magyar kiadást tudnám némileg kritika alá vonni, hisz a könyv megérdemelt volna minőségibb papír anyagot, valamint (számomra) sok az elnyomtatás és tördelési hiba, és az sem ártott volna, ha a fordítás szinkronban van a már egyszer megszületett magyar elnevezésekkel, ám ez utóbbi már igen ritkán fordul elő. Azt hiszem a borsos ár fejében ennyi igazán elvárható lett volna.

Bátran ajánlom mindenkinek. Annak, aki rajongója a játéknak és annak is, aki kevésbé ismeri a sorozatot, vagy egyáltalán nem, viszont kedveli a sci-fi műfajt, mert a lábjegyzetek készségesen vezetik be a Gears of War világába még őket is.

Kapcsolódó olvasmányok:
Invázió - Gears of War teszt
Ellentámadás - Gears of War 2 teszt
Új remény - Gears of War 3 teszt
Ítélet nap - Gears of War: Judgement teszt
Könyvmoly - Karen Traviss: Gears of War - Üllő kapu 

Zerko 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése