2013. szeptember 11., szerda

Halo Wars Legendary szintű végigjátszás


A leírás kizárólag a legendás szint, egyjátékos módban való végigjátszására szorítkozik, minden egyéb mást megtalálsz a Halo Wars achievement guide című bejegyzésben.

A cél, legendás szinten teljesíteni a kampányt, éppen ezért minden más objektívát figyelmen kívül kell hagyni (mellékküldetések, koponyák és fekete dobozok). A leírás kimondottan a legnehezebb szintre készült, egyjátékos módra, így más-más szinteken, jóval egyszerűbb stratégiák is alkalmazhatóak.

Stratégiai tipp 1: Minden pályára vonatkozik, amit már számos stratégiai játékban tapasztalhattunk, hogy dinamikus fejlődéshez és folytonos utánpótlásgyártáshoz elengedhetetlen a megfelelő gazdasági háttér. A Halo Wars a lehető legegyszerűbb módot használja ezen a téren, mivel csak egy fajta fizetőeszköz található benne, ám építkezéseink során törekednünk kell arra, hogy ne törjük meg a fejlődési folyamatot, amihez elengedhetetlen a kellő mennyiségű összeg rendelkezésre állása. Éppen ezért minden pályát érdemes úgy kezdeni, hogy először a raktárakat építjük fel (4db), majd pedig erődítménnyé fejlesztjük bázisunkat és felhúzunk egy generátor, aminek segítségével a raktárakat nagy méretűvé fejleszthetjük, és ezt követheti a következő generátor, majd barakk, vagy járműgyár, vagy a légi egységek üzemének  építése, hogy a maximálisan kitermelhető pénzösszegekkel rendelkezzünk, minél gyorsabb teljesítményt elérve, mely elengedhetetlen ezen a nehézségi szinten. A 3. és 4. technikai szint eléréséhez meglévő generátorainkat kell továbbfejleszteni, még ha többe is kerül, ez jelentősen megtérül a lehető legtöbb raktár alkalmazásával. Amennyiben bárminemű eltérés lenne egy pálya építkezési folyamatában, arra minden esetben külön kitérek.

Stratégiai tipp 2: Soha ne feledkezzünk el a környezetünkben fellelhető pénzládák felszedegetéséről, melyeket csak gyalogos egységekkel érhetünk el. Jelentős plusz bevételt jelentenek és még több időt nyerhetünk az első egységünk gyártósorról való legördüléséig.

Stratégiai tipp 3: A legendás nehézségi szinten elengedhetetlen a D-Paden található gyorsmozgás funkciók használata, amikkel könnyedén ugrálhatunk bázisaink, egységeink és az események között. Használjuk ki a bal analógkar dupla kattintását a gyülekezőpont kijelölésére amennyiben szükséges, valamint a bal ravasz által nyújtott gyors térképmozgatást. Mindig megfelelően mérlegeljünk, hogy a képernyőn található egységeket, az összes egységet, vagy pedig az A gombbal való dupla nyomással jelöljünk ki egy adott egységtípust, mert könnyedén zavart kelthetünk sorainkban.

Stratégiai tipp 4: A stratégiám leginkább a Scorpionokra épít, éppen ezért legádázabb ellenfeleink a járműelhárító Hunterek lesznek. Tömeges jelenlétüket a kartácstűzzel orvosolhatjuk, viszont ha túlerővel állunk szemben, tegyünk taktikai manővereket, míg a képesség visszatöltődig, bizonyos esetekben pedig vessünk be légi támogatást (ezt minden alkalommal jelezni fogom).

Stratégiai tipp 5: A veszteségeket minden alkalommal azonnal pótolni kell. Amint észleljük, hogy szabad hely keletkezett seregünkben, jelöljük ki az összes egységet és egy pillantással felmérhetjük, melyik harci egységünket kell újragyártani. Persze ehhez érdemes észben tartani, hogy miből mennyit küldtünk csatasorba.

1. küldetés: Az Alfa bázis

A feladatunk itt még igen egyszerű, induljunk el Forge őrmesterrel felszedni az első csoport katonát, majd azokkal bővülve haladjunk tovább a második csoportért. Ezen módon haladjunk végig a pályán, összegyűjtve az összes támogatást, majd pedig gyalogosainkkal robbantsuk fel az ellenséges pajzs generátort, várjuk be a Warthogokat, majd rohanjuk le a megszállt Alfa bázist, kivárva a támogató bombázás által okozott károkat.

A gázolás lehetőségét mellőzük minden esetben, mert jelentősen csökkenti egységeink életerejét és nincs arányában az ellenfeleknek okozott kárral, és ne feledkezzünk meg az egyszeri alkalommal használható területre ható gyógyításról sem. Forge-ra mindenképp ügyeljünk, mert gránátos és lézer képessége sokat nyom a latban.

2. küldetés: Út az ereklyéhez

Hajtsuk végre a kitűzött építkezési folyamatot, de a lehető leghamarább, nem hagyva szünetet a struktúrák felhúzása közben, majd gyártsuk le az öt raj katonát. Ennek meglétével tereljük őket bázisunk keleti oldalára (két raj kivételével, őket helyezzük a biztonságosabb északi oldalra, mert szükségünk lesz rájuk a pajzs generátor felrobbantásakor), itt fog érkezni a jelentősebb támadás légi szállítással, Fordge-dzsal pedig szedegessük fel a bázis körül levő pénzládákat. Védelmünket toldjuk meg két lő toronnyal a keleti oldalon, majd értékesítsük barakkunkat és kövessük a Stratégiai tipp 1-es pontban leírtakat, járműgyárat építve. Ezek meglétével kezdjünk el Scorpionokat gyártani, melyek közül eggyel toldjuk meg a keleti védelmet. A gyártási folyamat közben össze tudunk gyűjteni elegendő összeget az egyik generátor felfejlesztéséhez, aminek meglétével következhet a kartácstűz kifejlesztése. 5 tank meglétével elindulhatunk a bázis kijáratán és megtisztogathatjuk a területet, miközben gondoskodjunk egységeink utánpótlásáról. Egyenesen az északi irányba haladva megleljük a szövetségi bázist, melyet pusztítsunk el, majd szedegessük le az útvonalon megmaradt snipereket és küldjük gyalogos egységeinket az ereklyét őrző energiapajzs generátorának megsemmisítésére, tankjainkkal pedig hatoljunk be a területre és pusztítsuk el a detonátort.

3. küldetés: Az ereklyében

Ezúttal csupán a rendelkezésre álló egységeket használhatjuk fel, ami igen erős kötöttséget jelent, így hát nem lesz egyszerű dolgunk. A pálya elején megkapott két Grizzly tankot tereljük be a Relikviába, majd induljunk el a nyíl által jelzett irányba, alaposan megtisztogatva a terepet, mielőtt átkelnénk a hídon. Ennek meglétével irányítsuk egységeinket a hídra, majd szedjük le az ott tartózkodó ellenfeleket. Átérve még nagyobb ellenállásba ütközünk, először a Huntereket szedjük le kartáccsal, majd következhetnek az ágyuk, a Gruntokat a végére hagyva. Forge-ék felszabadításával induljunk vissza oda ahol átkeltünk a hídon, majd a szabotázst követően induljunk az ellenkező irányba úgy, hogy Anderst a menetoszlop közepére helyezzük. Ekkorra nagy valószínűséggel már csak egy Grizzlynk lesz, így használjuk fel a gyalogok nagyobb részét hátvédnek, kisebb részét pedig a Grizzlyvel karöltve elővédnek, Anderst pedig irányítsuk a híd konzoljához. Egységeinkkel a hidat körbevéve nincs semmi teendőnk, az elővéd és hátvéd alkalmazásával automatikusan leszedik az ellenséges egységeket, csupán akkor avatkozzunk közbe, ha túlzott tömegek támadnak, ekkor érdemes kartácsot és gránátokat bevetni. A híd bekapcsolásával már nyert ügyünk van, átkelve a Grizzly haladjon elől, mögötte pedig gyalogosaink, Anders maradhat hátra amennyiben tiszta terepet hagytunk magunk mögött. Átkelve robbantsuk szét a metán tartályokat és kapcsoljuk ki a hidat a hátbatámadás lehetőségének megakadályozására. Ezt követően indulhatunk a kijárathoz, ahol Hunterek tömegei rontanak egységeinkre a mellékkabinokból. Minden egységünket hagyjuk hátra, hogy fedezzék Forge-ot és Anderst, akiket irányítsunk a leszállózónába.

4. küldetés: Arcadia város

Izzasztó feladatunk lesz a szállítójárművek védelmével, hisz energia szintjük pillanatok alatt leapad az őket ért támadások során. Amint kézbe vesszük egységeinket, terüljük őket az árkád megtisztogatására, ezt követően pedig haladjunk a város épületeihez, ahol számos ládával lehetünk gazdagabbak, csak úgy, mint a védelmezésre váró légi szállítójárművek mellett. Időközben befut a jelzés a harmadik szállítótól, hogy védelemre szorulna, de ezzel ne foglalkozzunk, mert a script alapján mindenképp szétlövik, addig használjuk ki az időt ládagyűjtésre. A hajó megsemmisülésével a főparancsnokság földi hadműveletre vált, irányítsuk egységeinket a füves területen található hologramhoz, majd kezdjük meg a bázis építését a Stratégiai tipp 1-es pontja alapján, légi járműgyárat építve, és a lehető leghamarabb a nyugati oldalra először egy, majd a pénzmennyiség megfelelő alakulásával még egy lő tornyot felhúzva, az elenyésző támadások kivédéséhez. Miközben bázisunk épülőfélben van, meglévő egységeinket a szállítók védelméhez kell terelnünk, ahol kénytelenek vagyunk egyik helyről a másikra irányítva őket elhárítani a beérkező csapásokat. Ne hagyjuk elveszíteni egyik szállítót se, mivel onnantól kezdve egyet fog támadni az ellenfél, ami alacsony energia szintje miatt védhetetlenné válik. Légi járműgyárunk meglétével kezdhetjük futószalagon gyártani a Horneteket, melyek sebes légi mozgása lehetővé teszi, hogy egyik helyről a másikra gyorsan csoportosítsuk át őket. A bal analógkarral való dupla kattintással, a gyülekezőpontot állítsuk az egyik szállítójárműhöz és folyamatosan használjuk az RB gombot minden egység kijelölésére, melyeket mindig a fenyegetett szállító köré vonjunk. Északon található egy szövetségi bázis, ezt kerüljük el mindenképp, mert védelme felmorzsolja egységeinket és nincs a feladatkörök közt a megsemmisítése. Ne feledkezzünk el a területre ható gyógyításról, aminek segítségével kijavíthatjuk a szállítógépeket.

5. küldetés: Arcadia külváros

A legnehezebb pályához érkeztünk, ahol az Arcadiaból kivonuló egységeket kell fedeznünk, ám a jelentős szövetségi jelenlét végett, folytonos, hullámokban érkező, erőteljes támadásoknak leszünk kitéve. A leírás biztos stratégiát nyújt, ám amennyiben nem sikerülne elsőre, újra kell próbálkozni, mert a program eltérőképpen reagálhat a szituációkra.

A visszavonulás során, a nyugati oldalon találunk egy mellékutat, ezt vegyük igénybe, mert az autópályán jelentős ellenállásba fogunk ütközni. Az utunkba kerülő ellenséges egységeket leszedve, tisztítsuk meg bázisunk területét, majd Forge szedje össze a ládákat, mialatt a hologramra megérkezik főépületünk. Az építkezési folyamatot lásd a Stratégiai tipp 1-es pont alatt, azzal az eltéréssel, hogy a lehető leghamarabb, a raktárakkal párhuzamosan, egy lő tornyot is fel kell húznunk a támadott oldal bejáratához, majd a generátor meglétével toldjuk meg lángszóróval, kellő pénzmaggal rendelkezve pedig a másik sarokra is húzzunk fel egy tornyot, szintén gyalogos elhárító lángszóróval. Egységeink gyártásához légi járműgyárra lesz szükségünk, mivel a legalkalmasabb eszköznek ismét a Hornetek fognak bizonyulni. A meglévő egységeinket vonjuk a torony közelébe, szoros védelmi gyűrűt kialakítva és fogjuk fel a beérkező, igen heves támadásokat. Ha ügyesen visszük véghez, akkor a lemorzsolódott egységeinket pótolni fogják az Arcadiaból kimentett csapatok, de így is cérnavékony szálon fog függeni sorsunk, mert az ellenfél nem restell jelentős túlerőket felvonultatni, mellesleg a nagyméretű ágyúja hamar elkezdi bázisunkat célba venni, így 8-10 Hornet meglétével indítsuk meg a támadást a nagyméretű lő toronnyal szemben. Különösebb ellenállást nem fogunk tapasztalni a légi egységek használata során, így rögvest a toronynak eshetünk MAC robbantással megtoldva, de ügyeljünk arra, hogy egységeinket megfelelően mozgassuk, mert a torony egy idő elteltével el kezd reagálni a légi járművek támadására is. A lő torony elpusztításával nyert ügyünk van, tereljük vissza egységeinket a bázis védelmére, az ellenség támadása idővel lanyhulni fog, majd a korábbi nehézségi szintektől eltérően, valamivel később meg kell érkezzen a 6 Spartan katona erősítése, akiket egészítsünk ki meglévő 3 Spartanunkkal és a lehető legtöbb Hornettel, majd indítsuk meg a támadást az ellenfél bázisa ellen, a Hunterek tömegét MAC robbantással leszedve.

6. küldetés: A fénykupola

A kupola megbolygatásával állandó támadásoknak leszünk kitéve, de korántsem akkorának, mint az előző pályán. Kezdjük meg az építkezést a Stratégiai tipp 1-es pontja alapján, foglaljuk el a bázisunktól keletre található generátort egy gyalogos egységgel (csak a keletit, mert a nyugati biztos célpontja lesz az ellenségnek, melyet nem tudunk bevédeni), időközben építsünk légelhárítással megtoldott lő tornyokat, szedjük fel a ládákat és húzzunk fel egy járműgyárat, ahol fejlesszük ki a kartács tüzet, majd kezdjünk bele 3 Wolverine légelhárító és a lehető legtöbb Scorpion gyártásába. Ha már tetemesebb pénzösszeggel rendelkezünk és elértük az egységszám korlátot, akkor bontsuk le az egyik raktárt, építsünk a helyére egy fegyverraktárt, ahol fejlesszük ki a +10 egység létszámnövelést, az így elnyert helyeket pedig egészítsük ki Scorpionokkal.

Amikor már rendelkezünk legalább 1 Wolverine-nel és legalább 5 Scorpionnal (1 Scorpiont legalább hagyjunk hátra a bázis védelmére), kérjük le az első Rhinot a bázisunk mellett található állomásra, majd indítsuk el tankjainkat az első kijelölt hely megtisztogatására. Ennek meglétével, egy Wolverine védelme alatt helyezzük el a Rhino tankot a kijelölt területre. Ha a későbbiekben bármikor is kilövik a Rhinot, nem jelent problémát, a végső szakaszban, amikor már letisztul a terep, könnyedén pótolni fogjuk őket, védelmük viszont sok egységet venne igénybe, amivel szétzilálnánk seregünket.

Még mielőtt a Rhinot elhelyeznénk az első kijelölt pontra, a Scopionokat vezényeljük át a második célzónába, mivel a Rhino elhelyezésével fel fog bukkanni egy szövetségi bázis, amit azonnal szórjunk meg kartácstűzzel, így elejét vesszük bármilyen támadásnak. Ezt követően ide is kerülhet egy Rhino, védelem nélkül, hisz nem tudunk egységeket nélkülözni. A következő lépés, hogy a harmadik kijelölt pontra légi szállítással juttassunk el 2 Scorpiont, a terep megtisztításával hozzuk vissza őket és küldjünk át egy Rhinot, de még mielőtt elhelyeznénk a kijelölt pontra, az összes Scorpiont (a bázisunkat védő kivételével) küldjük el a harmadik célzónába, ahol Locustok és egy szövetségi bázis fog felbukkanni. Ha Scorpionjaink készen állnak, állítsuk a Rhinot a megfelelő helyre, szedjük le a Locustokat és romboljuk le az ellenséges bázist. Amint romokban hevernek az ellenfél épületei, azonnal induljunk el a negyedik kijelölt ponthoz, ahol már a következő felépített szövetségi bázist leljük fel, ezt szintén zúzzuk porrá. A Scorpionok felét hagyjuk itt, másik felét pedig tereljük vissza a harmadik ponthoz, ahol nagy valószínűséggel ismét felbukkantak az ellenséges egységek, amiket szedjünk le, majd rendeljünk be egy Rhinot, amit helyezzünk a harmadik kijelölt pontra. Ezt követően kérjük le a negyedik Rhinot és 2 Wolverine védelme alatt (Bungeek fogják támadni) küldjük a negyedik ponthoz. Elképzelhető, hogy mostanra az első pontra helyezett Rhinot elvesztettük, amit könnyedén pótolhatunk az ellenállás megtörésével, teljesítve a küldetést.

7. küldetés: A Scarab

Az idő ismét szorít bennünket, hisz a Scarab hamar elkezdi a bázisunkat védő falat rombolni, éppen ezért indítsuk el azonnal a kartácstűzzel megtoldott Scorpionok gyártását az alapból meglévő bázisunkon. Ezek közül kettőt folytonosan tartsunk a bázis mellett, mert, a generátorok leszedésével, a Szövetség minden egységét felvonultatja ellenünk. Azokat a tankokat, melyek mindjárt a pálya elején rendelkezésre állnak, indítsuk meg a keleti fal mentén, egy köpésre felleljük az első generátort, amit elpusztítva a Scarab feje lassulni fog csekély mértékben. A cél, hogy minél hamarabb lelassítsuk, éppen ezért a tankokat fordítsuk vissza keletre, és szorosan a falmentén haladva (elkerülve a Scarab sugarának pásztázását) haladjunk a következő generátorhoz, amit szórjunk meg kartáccsal, majd pedig haladjunk tovább, nem törődve az ellenséggel, térképezzük fel a következő generátort valamivel keletebbre, szintén egy félszigeten északnak haladva, amit MAC robbantással romboljunk le, mert tankjaink mostanra már be fogják dobni a kulcsot.

Ekkorra már a gyártósorról legördült annyi Scorpion (érdemes 3-as csoportokba szedni őket), hogy a bázisunkat védő fal keleti kijáratán haladva a Scarab irányába, megtámadjuk a következő generátort kartácstűzzel, majd mindjárt a közelében levőt is romboljuk le. A kővetkező csoport tankkal induljunk el a nyugati kijáraton, a sziklafal mentén haladva hamar rálelünk az észak-nyugati sarokba rejtett újabb generátorra. A védelemmel mit sem törődve, szórjuk meg kartáccsal, majd a Scarab irányába terelve a csoportot, északon találjuk a következő célpontot, amit a MAC robbantással szedjünk le. Pótoljuk a hiányzó egységeket, majd legalább 5 Scorpionnal induljunk el a megmaradt generátorok leszedésére, melyek amúgy is útba esnek a Scarab felé amennyiben a keleti kijáratot választjuk. Ezt követően megkezdhetjük a félkész gigász ostromát, ügyelve arra, hogy megfelelően tereljük tankjainkat, kikerülve az immár nagyon lassú pásztasugarat. A bázisunknál hagyott 2 Scorpion, a gyalogosokkal karöltve megoldják a védelmet, de kénytelenek vagyunk ugrálni a két pont között, hogy minden a megfelelő módon legyen elrendezve, ügyelve bázisunk épségére. A támadó Locust hordákat könnyedén elintézik tankjaink, a veszteséget könnyen pótolhatjuk a frissen legördülő darabokkal, melyek közül egyet-egyet a Scarab elleni csapathoz is felvonultathatunk amennyiben védelmünk erőteljesen képes ellenállni a beérkező támadóhullámoknak. Bázisunk védelme létfontosságú, ezért is kell vissza-vissza térni, hogy Scorpionjainkat utasítsuk a kartács bevetésére, főként a Hunterekkel szemben. A Scarab elpusztítása során ne feledkezzünk meg a MAC robbantás bevetéséről, jelentős segítséget fog jelenteni.

8. küldetés: Anders jelzése

Ezúttal igen egyszerű feladatunk van, csupán a két, a Flood által foglyul ejtett Elephantot kell kiszabadítanunk, aminek során egyedül a pálya elején ütközünk igazi akadályba, de ezt könnyedén elintézhetjük az alábbi módon. Egységek képzése helyett inkább a szőnyegbombázásra költsük a pénzt, célozzuk be az utunkat álló egységek nyugati szárnyát és bombázzuk végig őket, amire megérkezik a 3 Spartanból álló felmentő sereg. Hagyjuk őket, hadd tisztogassák meg a terepet a program által irányítva, majd ennek meglétével tereljük a csapat mellé Forge-ot és induljunk el a jelzett irányba, menetközben begyűjtve a ládákat. Nem érdemes gyalogosokat képezni, mert hamarjában a Flood áldozataivá válnak, és ellenünk fordulnak, éppen ezért ezt a négy egységet használjuk fel a déli irányban, kerülő úton fellelhető első Elephant kiszabadításához. Fontos, hogy ha elesne egy egységünk, akkor a támadást szakítsuk meg, vonuljunk defenzív állásba, míg annak életereje fel nem töltődik.

Az Elephant megszerzésével egy bázist is nyerünk az észak-keleti területen, ezt építsük fel a Stratégiai tipp 1-es pontja alapján, járműgyárat építve, kartácstűzzel ellátott Scorpionokat képezve, a bázis északi oldalára lángszórós lő tornyokat építve. A Spartanokat  helyezzük el a bázis északi, nyugati és déli oldalára, mindenhova egyet-egyet, a déli oldalt Forge-dzsal megtámogatva. Eközben a két rendelkezésünkre álló Elephantot indítsuk el bázisunk irányába (nem kell védelmet biztosítani számukra), majd bújtassuk el őket a bázis keleti oldalán, hogy ne essen bántódásuk a támadó hullámok alatt. Amint rendelkezünk annyi összeggel, hogy nem kell a Scorpionok gyártásának folytonosságát megszakítani, védjük le tornyokkal a déli oldalt is, majd ha rendelkezünk 5-6 Scorpionnal, induljunk meg az északi Elephant kiszabadítására, a tömeges ellenállást verjük le kartácstűzzel, majd kísérjük a kimentett járművet a bázisra.

9. küldetés: Az áradás

Az előző pályához hasonlóan, ezúttal sem fog az ellenfél megizzasztani bennünket, mivel lehetőség nyílik a túlerő egyszerű stratégiáját bevetni. Az építkezést kezdjük meg a Stratégiai tipp 1-es pontja alapján, azzal az eltéréssel, hogy ezúttal már rendelkezünk a bázisunkon kívül eső két raktárral, ezért a bázisunkon, az egyik helyébe fegyverraktárt fogunk felhúzni, ahol kifejlesztjük a +10 egység korlátbővítést. Scorpion tankokat kell gyártanunk, kartácstűzzel megtoldva, nem muszáj, de jól jöhet a gyorsabb lő toronyfogás kifejlesztése is. A védelmet a nyugati oldalon gyalogosaink látják el, melyek mellé az észak-nyugati sarokra építsünk lő tornyot, majd az építkezés folyamata során, ha kellő pénzösszeggel rendelkezünk, ezt egészítsük ki a többi sarkokon is (a dél-nyugati kivételével, mert oda felesleges), mindegyikhez lángszórót mellékelve. Amint rendelkezünk 5 tankkal, induljunk el tereptisztogatásra, a gyártósorról legördülőket pedig mindig csapjuk hozzá ehhez a csoporthoz. Az irány a nyugati ösvény, amerre elhaladhatunk északnak, legalább két fészket hibernálva, a többivel nem kell foglalkozni, mert a főfészek védelmének elpusztításával nyert ügyünk van. Mire odaérünk, csapatink ereje (8-10 Scorpion) elegendő lesz, hogy megtámadjuk a célpontot, melynek először védelmét kell leszednünk, szép lassan sorra haladva mindegyik savköpőn, majd ezt követően a szörnyeteget kezdjük el ostromolni, melyet megszórhatunk szőnyegbombázással is.

10. küldetés: Pajzs világ

Ezúttal a talaj forróbb lesz a lábunk alatt. Az építkezést kezdjük meg a Stratégiai tipp 1-es pontja alapján, azzal az eltéréssel, hogy a járműgyár mellett egy fegyverraktárra is szükségünk lesz az egyik raktár helyén, amint elegendő anyagi háttérrel rendelkezünk. A nyugati oldalt lássuk el légelhárítóval felszerelt lő tornyokkal és meglévő egységeinkkel, majd gyártsunk kartácstűzzel és gyorsan forgó lő toronnyal ellátott Scorpionokat és sortűzzel felszerelt Wolverine légelhárítókat. A ládákat ne felejtsük el felszedegetni, melyek ezúttal is fontos pénzösszeget jelentenek számunkra, amit a +10-es egységlétszám bővítésre fordíthatunk a fegyverraktárban. Legalább 5, a korábbiakban említett felszereltséggel rendelkező Scorpionnal és 3 Wolverine-nel kell rendelkeznünk, mire elindulhatunk a nyugati irányba, hogy az első fészket megtisztítsuk, de csak akkor, amennyiben létszámkorlátunkat teljesen kihasználtuk, mert a fogságba esett csapatok felszabadításával felesleges egységeket fogunk nyerni, melyekkel nem is kell foglalkozni, hagyjuk pihenni őket a helyükön.

A menetközben megszerzett Gremlint természetesen helyezzük el a bázisunktól északra található vonósugárhoz, majd térképezzük fel a nyugati oldalon, az Alfa csapat felett található másik vonósugarat, ahova az automatikusan kapott második Gremlint is helyezzük el, így már elegendő idő fog rendelkezésünkre állni. A dolgunk ezt követően, hogy szép sorban haladjunk északnak és tisztítsuk meg az összes fészket, majd szabadítsuk ki a Spartanokat. Amire elindulnánk visszafelé, a fészkek már regenerálódtak, éppen ezért a Scorpionokat és Wolverine-eket állítsuk a menetoszlop elejére és pusztítsunk el minden létformát, ami utunkat állja, hogy a kimentett csoport biztonságban érkezzen meg a kijelölt pontra. Veszteségeinket folytonosan leltározzuk és a kiesett egységeket pótoljuk, legalább 3 Wolverine álljon mindig rendelkezésre. A bázisra való visszaérkezésünkkor pedig a kimentett osztagot tereljük a landolási zónába, harci járműveinkkel pedig eközben hárítsuk el a területet érő támadást.

11. küldetés: Tisztítás

Ezúttal a hajótest megtisztítása lesz a feladatunk a Flood fajtól, ami több helyütt is fészkeket rakott. A küldetés teljesítéséhez, a számtalan légkamra közül, legalább egyet épségben kell tartanunk. A helyes stratégia: az egy adott zóna védelme légi egységekkel, a megfelelő időzítés a fészkek megsemmisítésében és a fertőtlenítő pajzs előli kitérés. Első lépésként vonjuk kezdő egységeinket az északi területre, mivel képtelenség minden területet védelem alatt tartani, ez csak elaprózná csapataink erejét. Kezdjük meg a Hornetek gyártását, ezzel párhuzamosan pedig kezdjünk légelhárítással felszerelt tornyokat építeni a két légkamra köré, melyek a Sentineleket tartják majd kordában. Az első fertőtlenítő hullám előtt, küldjük a gyalogosokat a légkamrákba, Horneteinkkel pedig mérjünk csapást az északi csúcsban fellelhető fészkek ellen. Fontos, hogy a fészkek a korábbiakhoz hasonlóan regenerálódó képességgel rendelkeznek, véglegesen csak a fertőtlenítő pajzs tudja eltávolítani őket, amihez megfelelő időben, a hullám érkezése előtti egy percben kell kilőni őket.

Az északi terep megtisztításával vonjuk ki légi egységeinket a hajó területéről (a program által javasolt szemberepülést ne alkalmazzuk), amit a bal vagy jobb oldali pályaszélre való kattintással tehetünk meg. A hullám levonulásával hívjuk vissza őket, tovább gyártva a Horneteket, újraépítve a tornyokat, miközben folytonosan védjük a két északi légkamrát, odafigyelve még a légi egységek gyártásáért felelős plusz kamrára, addig, amíg el nem érjük a maximális egység létszámot. Mindig tartogassunk elegendő pénzösszeget a területre ható javítás használatára, mely a légkamrák könnyű sebezhetőségét kompenzálni képes. Amint a számláló az egy perc közelébe érkezik, induljunk el a déli területre, tisztogassuk végig (lesz bőven időnk mire a hullám odaér), a Horneteket vonjuk ki a légtérből a hullám lezajlásáig, majd vissza, folytatva ezt a folyamatot, amíg a hajó felszíne teljesen meg nem tisztul. Ne feledkezzünk el a hajó oldalán található fészkekről sem, amik kizárólag a légi egységekkel és a szőnyegbombázással érhetőek el.

12. küldetés: Javítások

Elérkeztünk a második legnehezebb küldetéshez, mely során heves támadások közepette kell megjavítanunk a generátort. Első lépésként azonnal vonjuk a generátor köré meglévő egységeinket, a Cyclops-szot egyenest a generátor javítására rendelve, mely utóbbira dobjunk egy területre ható gyógyítást is a D-Padon található menüből kiválasztva. Ezt követően a közeli két légkamrából kezdjük el a Cyclops-szok képzését, elosztva létszámukat a két kamra közt, az állomáshelyüket pedig a generátor mellé helyezzük át (bal analóg karon dupla kattintás), majd amint odaérkeznek, rendeljük őket a generátor javítására. Nem baj, ha többet képzünk, mint ahányan odaférnek, mert az ellenfél szereti célpontnak tekinteni őket, így biztos, hogy páran elhullnak, mellesleg a közelharcban is hasznukat venni. A másik légkamrából Hawkokat fogunk gyártani, töménytelen mennyiségben, de mindig ügyelve arra, hogy elegendő összeg maradjon a területre ható gyógyítás bevetésére, amit minden alkalommal használnunk kell, amint újratöltődött. Az elkészült Hawkok állomáspontját szintén a generátor köré helyezzük, jelentős védelmet biztosítanak, ha a rámpa közelében gyülekeznek, de időnként nem árt, ha dupla kattintással kiválasztva mindegyiket, megelőző csapásokat indítunk az ellenséges hullámok ellen, leginkább a Locustoknak adva elsőbbséget.

Nagyon fontos az összehangoltság a gyors tempó végett, mivel a Szövetség támadásai egyre durvább méreteket öltenek. A Cyclops-Hawk gyártást egyensúlyban kell tartani, úgy, hogy mindig rendelkezzünk a területre ható gyógyítás használatával, amit rögvest be kell vetni, amint újra készen áll, míg a szőnyegbombázást érdemes mellőzni, esetleg csak jelentős anyagi tartalékok mellett bevetni (de ha erre sor kerül, nagy a valószínűsége, hogy kifutottunk az időből és megérkeznek a mindent elsöprő rohamok). A képzési folyamat során, amennyiben bármi borulna, mindig a Cyclops-szoknak adjunk elsőbbséget, de amikor már 3-4 várakozik a generátor mellett, állítsuk le képzésüket. Amennyiben nem sikerülne elsőre megoldani, nem szabad feladni, mert ezen stratégia alapján biztosan megoldható, csupán a folyamatot kell finomra hangolni, hisz minden másodperc komoly jelentőséggel bír.

13. küldetés: A tengerparton

Annak ellenére, hogy három bázissal is rendelkező ellenféllel kell szembenéznünk, semmi ok az aggodalomra, amennyiben az időben megtett védelmi lépések mellett a túlerő stratégiájából kovácsoljuk tervünket. Forge és Anders személyét irányítsuk a pelikánhoz, miután leszedtük a mögöttünk sompolygó Flood rajt. A gép lezuhanásával toldjuk meg a párost az ott található gyalogosokkal és vezessük őket a portálhoz. Ezután Anderst állítsuk a landolási zónába, Forge szedegesse össze a ládákat, a gyalogosokat pedig helyezzük keletre, a beérkező támadások ellen. Anders megmenekültével 3 Spartannal gyarapodik maroknyi csapatunk, melyet tereljünk a kelti irányba, leszedve a bázis védelmére kelő alakulatukat, majd elpusztítva magát a struktúrát is. Az építkezést kezdjük meg a Stratégiai tipp 1-es pontja alapján, járműgyárral megtoldva, ahol legelőször 3 Wolverine-t gyártsunk a beérkező légicsapások elhárítására, és persze ne feledkezzünk meg a légelhárítással megtoldott lő tornyokról sem a raktárak felhúzásával párhuzamosan. A gyalogos egységeket helyezzük a bázis nyugati oldalára, félkör alakzatban, hogy elhárítsák a gyalogos támadásokat, az egyik rajt pedig küldjük a bázisunk északi oldalán található ládatermelő épülethez és foglaljuk el.

Amint rendelkezünk a kellő védelemmel (3 Wolverine + a légelhárító tornyok), nekiállhatunk a kartácstűz kifejlesztésének, ezt követően jöhetnek a Scorpionok tömkelegei. Amint 5 tankkal rendelkezünk, induljunk meg a nyugati irányba, majd a hídnál forduljunk északnak és rohanjuk le a szövetségi bázist, először a Huntereket, majd a védelmi tornyokat leszedve. Elképzelhető, hogy első nekifutásra beletörik a bicskánk, de a munka hátralevő részét elintézi majd a másik 5 Scorpionból álló hullámunk, a lényeg, hogy addig is sakkban tartsuk az ellenfelet. A főküldetés, 4 bázis felépítése, így a megüresedett hologramra húzzuk fel a második bázisunkat, rakjuk tele raktárakkal, egy hely kivételével, ahova fegyverraktárt építünk, kifejlesztve a +10-es korlátemelést, melyet szintén Scorpionokkal fogunk feltölteni, de már gyorsan forgó lő toronnyal megtoldva. A Wolverine-ek megkaphatják sortűz képességüket a hatékonyabb védelem végett, míg a fegyverraktárba fejlesszük fel a szőnyegbombázást a maximumra, amint pénzkészleteink megengedik Mielőtt tovább haladnánk keleti irányba, használjuk ki a maximális egységlétszámot és készítsünk új bázisunk (melynek védelmére bőven elegendőek a légvédelemmel ellátott lő tornyok) mellé egy Spartan katonát.

Legalább 10 Scorpionnal induljunk meg a keleti irányba (ne északnak), ahol rábukkanunk egy a Szövetség által hátrahagyott Scarabra, melyet szabadítsunk ki a tankjainkkal és ültessük bele a Spartan katonát. Ennek meglétével első dolgunk az legyen, hogy felére csökkentjük a bázisunkat folytonosan érő légitámadásokat, méghozzá azzal, hogy a keleti fal mentén északnak haladunk egy emelkedőre, itt rábukkanunk egy szövetségi légi bázisra, amit zúzzunk porrá, majd vissza legördülve, kanyarodjunk a nyugati irányba, meglelve a harmadik elpusztításra váró bázist, aminek a helyére elegendő csupán az alapszintet felhúzni. Ennek meglétével rendezzük sorainkat, pótoljuk az elvesztett egységeket, javítsuk a meglévőeket, majd irány a frissen foglalt bázis mellett, észak-nyugatra fellelhető portál. Ezen átjutva rögvest ellenállásba ütközünk, de a tornyokat pár Scorpion könnyedén leszedi, éppen ezért várjuk meg még minden egységünk megérkezik a portálon keresztül, majd rohanjuk le a dél-nyugati irányban található csoportosulást, először a Scarabbal végezve, igyekezvén úgy terelni tankjainkat, hogy azok mindegyike kiadja magából a kartácstüzet, saját Scarabunk élén, és bevethetjük a szőnyegbombázást is. Az emelkedőn felhaladva megleljük a második szövetségi légi bázist is, majd vissza legördülve, nyugaton fészkel az utolsó ellenséges bázis, melynek megsemmisítésével felépíthetjük sajátunkat, teljesítve ezzel a célobjektívát.

14. küldetés: A reaktor

A feladatunk mindösszesen annyi lesz, hogy a magot eljuttassuk a kijelölt pozíciójára, ebben természetesen jelentős gátat fognak vetni a szövetséges egységek, de az alábbi stratégiával könnyedén lesöpörhetjük ellenlábasunkat a térképről.

Az építkezést kezdjük meg a Stratégiai tipp 1-es pontja alapján, járműgyárat építve, majd ott kartácstüzet fejlesztve és Scorpionokat gyártva. Forge-dzsal gyűjtsük be a környezetünkben fellelhető ládákat, aminek segítségével bázisunk nyugati oldalára, légelhárító tornyokat tudunk építeni. A kezdő egységeket vonjuk a mag köré, ellátva ezzel az ideiglenes védelmet. Gyártsunk le egy Elephantot, melynek feladata a mag vontatása lesz, de először csupán bázisunk déli oldalára rejtsük el, a völgy bejáratánál hagyva kezdő egységeinket. Amint 6 Scorpionnal rendelkezünk, csapjuk mellé az induláskor kapott 2 Wolverine-t, majd induljunk meg nyugati irányba, ahol hamar rábukkanunk az első szövetségi bázisra. Szedjük le először a Huntereket, majd a védelmi tornyokat, a bázist elpusztítva pedig azonnal építsük be a hologramot, mert különben ellenfelünk él ezzel a lehetőséggel. A bázisra raktárakat építsünk, fegyverraktárral megtoldva, ahol fejlesszük ki a +10-es egységlimit növelést (Scorpionokkal és 2 újabb Wolverine-re használva), majd a gyors egységképzés lehetőséget, növeljük meg tornyaink méretét legalább közepesre, majd végül MAC robbantásunkat emeljük a maximális szintre. A bázis védelmét az északi és keleti oldalra felhúzott lángszórós és EMP tornyok látják el az itt állomásozó tankjainkkal együtt, melyekre nagy szükség lesz, amikor ellenfelünk Scarabbal indít rohamot, mely ellen ne feledkezzünk el a MAC és kartácstűz bevetéséről. Amint elegendő pénzzel rendelkezünk, erősítsük meg tankjainkat a gyorsan forgó torony kifejlesztésével.

Amint kiaknáztuk a maximális egységszámunkat, induljunk tovább az északra tartó, majd kelet felé forduló úton, ahol beleütközünk egy kisebb Flood telepbe, melyet hibernáljunk a kilövésükkel. Ismét nyugatnak kanyarodva elérjük az újabb szövetségi bázist, amit a korábbi módon pusztítottunk el, majd építsük be ennek a helyét is, tetszőleges módon (akár üresen is lehet hagyni, csupán lő tornyokat építve, mert annyi a funkciója, hogy az ellenfél ne üthesse fel táborát ismételten). Pótoljuk veszteségeinket és induljunk tovább a keleti irányba, ahol a kijelölt területen felleljük az utolsó ellenséges bázist, amit a korábbi módon pusztítsunk el, majd 3 tankot küldjünk vissza a Flood telep ismételt kilövésére, miközben az Elephantot a két Wolverine kíséretében elindítjuk a célállomásra, a kijelölt ponton maradt egységeinkkel a területet védve a Sentinelek ellen. A mag így minden akadály nélkül eljuttatható a célállomásra, csupán arra kell ügyelni, hogy a két Wolverine mindig mellette tartózkodjon, a 3 Scorpion pedig blokkolja a Flood telepet.

15. küldetés: A szökés

A szorult helyzetet könnyedén oldhatjuk meg amennyiben légi egységekre építjük a műveletet. Az építkezést megkezdve, a Stratégiai tipp 1-es pontja alapján, húzzunk fel egy légi járműgyárat, bázisunk északi részét egy lángszórós és egy EMP-vel felszerelt lő toronnyal védelmezve, miközben gyalogosainkat ezen az oldalon helyezzük el egyvonalban. Az egyik gyalogos egységgel haladjunk délnek, közel a bázisunkhoz rábukkanunk egy pénztermelő épületre, amit foglaljunk el. A légi egységgyárban fejlesszük fel maximálisan Hornetteinket, minden plusz képességet megszerezve, majd kezdjük el gyártásukat. Amint elegendő pénztartalékkal rendelkezünk, romboljuk le az egyik raktárt és építsünk a helyébe fegyverraktárt, ahol fejlesszük ki a +10-es létszámemelést, amellett, hogy a MAC és szőnyegbombázást maximálisra fejlesztjük.

Amint Hornetteink létszáma eléri a 10-12 darabot és legalább egy plusz fejlesztéssel rendelkeznek, nyissuk ki az első, a bázisunk mellett található zárat, majd repüljünk át a nyíllal jelölt következő helyre, tisztítsuk ki a terepet és oldjuk fel a zárat. A következő pontot tetszőlegesen választhatjuk meg, ajánlom először a Flood közelit, majd átellenesen a terepet megtisztogatva kapcsoljuk be a párját. Ügyeljünk arra, hogy Hornetteink folytonos utánpótlás alatt álljanak, és mindig egy kötelékben alkalmazzuk őket, ne aprózzuk el erejüket. Ahogy szép sorjában haladunk a kapcsolókkal, Scarab támadások fognak felbukkanni, ekkor sebesen vonjuk légi egységeinket a bázis közelébe (kikerülve a még meg nem tisztogatott veszélyes zónákat), megtámadva a Scarabot, és alaposan megszórva MAC és szőnyegbombázással, melyet mindig tartogassunk ezen alkalmakra. Külön esetekben ne háborgassuk a gigantikus lépegetőket, mert az ellenfél hamar pótolja őket, nem jutunk előrébb időelőtti leszedésükkel. Ugyanez a helyzet a szövetségi bázisokkal is, csak akkor romboljuk le őket, ha a közelében levő kapcsolókat kívánjuk aktiválni, mert hamarjában újraépíti őket az ellenfél. Ezeket a lépéseket követve, bőven időn belül teljesíthetjük a küldetést, anélkül, hogy megizzasztana bennünket az ellenfél, elérkezve a záró képsorokhoz.

Zerko

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése