2017. január 6., péntek

Robotzsaru - RoboCop (1988)


Amióta csak léteznek videojátékok, töretlen népszerűségnek örvendenek a filmek átdolgozásai játék formába, napjainkhoz viszonyítva azzal a különbséggel, hogy a fejlesztők annak idején színvonalasabb alkotásokat hoztak tető alá, mint manapság, és nem pusztán a mozi címmel próbálták eladni a játékot. De az is könnyedén megeshet, hogy a színvonalbeli elvárás volt alacsonyabb.
Valahol a kettő találkozásának köszönhető, hogy a ’80-as és ’90-es években virágzottak igazán a mozifilmekből készült játékok palettája, hisz ha bárki, aki megélte ezt a korszakot, és kicsit alaposabban is visszaás emlékei között, bizonyára rábukkan olyan alkotásokra, mint a Mad Max, Last Action Hero (bár ebben az esetben a film is rossz volt), vagy éppen a RoboCop első része, melyek többnyire a kezdetleges műfajok keretei közé voltak szorítva, ám ez közel sem jelenthetett mentséget a fantáziátlan megvalósításra, minek köszönhetően, még a biztos alapanyag mellett is alaposan elmaradtak a konkurens címektől.
Valahogy ez a helyzet a RoboCop első részével is, ami a ’87-es filmet alapul véve indít az introban megjelenő Robotzsaruval, minden alkotóelemét alaposan bemutatva a pixeles kisfilmben, némi kísérőszöveggel párosítva (külön kitérve rá, hogy golyóálló!), hogy végezetül robotkopónk betárazza pisztolyát és útra induljon a bűn vadászatára.
A roppant egyszerű, mindennemű kreatív elemet nélkülöző, kopottas és egyhangú színekkel dolgozó grafikába csomagolt játék, nem volt több mint egy mezei oldalnézetes beat ’em up és run and gun játék. Az utcára lépő Robotzsaru a kezdeti percben csupán ökölcsapásokra képes, mígnem pár méter megtételével automatikusan előrántja combváza alól a mordályt, hogy immár végtelen mennyiségű forró ólommal tegye hidegre a bűnözőket, motoros banditákat és a rátámadó német juhászkutyákat (mert azok harapásai oly halálosak a Robotzsarura nézve). Már az első pályán bedurvul a helyzet, amikor girokopteres ellenfél is érkezik - megtörve a már most kissé monoton lövöldözést -, majd a szint végeztével, betérve egy raktárba, rábukkant a játékos az első főellenfélre, melynek megölésének trükkje kimerült abban, hogy közel kellett menni hozzá és sorozatosan pofozni, mert ebből a fogásból képtelen volt szabadulni, vagy bármit is reagálni rá.
A második pálya már tömény meglepetéseket tartogatott, hisz a háttér majdhogynem ugyanaz volt, mint az elsőnél, csak éjszaka, megbolondítva azzal, hogy immár az ablakokból is tüzeltek ellenfelek, akár lángszóróval is. Azért annyira nem volt keserű a helyzet, mert hamarjában belső térre váltott a játék, amint elértük a rendőrkapitányságot, ahol a külső területekhez hasonló puritán ábrázolás fogadta a játékost, immár kötelezően ráerőltetve a nehézkes irányítás végett, nyögvenyelős lépcsőhasználatra. A szint vége felé közeledve azonban végre történt valami, ami megtörte az egysíkú és nem túl szórakoztató játékmenetet, ugyanis az emeletre érve a Robotzsaru csapdába került, és egy tüskés fal kezdte zsugorítani a teret, bal oldalról közeledve. A megoldás ismét nem sokat váratott magára, hisz még a program is jelezte, hogy a falat kell kiütni és a mélybe ugrani, azaz zuhanni, mert ugrás nem volt a játékban. Még, hogy a Call of Duty sorozat vezette volna be a sík egyszerű és szájbarágós játékmenetet.
Főellenfelünk viszont már annál rafináltabb volt, és végre megmutatkozott, hogy szorult némi kreatív szikra a fejlesztőkbe, hisz egy túszejtővel álltunk szemben, akinek foglya időközönként lebukott, hogy szabad prédává tegye a fegyverest. Felvéve a ritmust és likvidálva a túszejtőt, rögvest egy gyakorló pályára kerülhettünk, ahol belső nézetből kellett a mozgó céltáblákat szétlőni a megadott idő alatt, a minél zsírosabb pontszám fejében, ugyanis a program folyamatosan számlálta a megölt ellenfelek után járó pontmennyiséget.
Ezt követően megnézhettük ugyanazt a kisfilmet, melyet az introban, hogy majd egy változatosabb helyszínre, egy részletesebben kidolgozott raktárépületben találja Robotzsaruját a játékos, melynek gránátokat hajigáló főellenfelét, és törpe csatlósait (mai napig nem tudom mik akartak lenni, mert a játék sok helyütt nem volt szinkronban a filmmel) leküzdve, immár pörgősebb tempójú és némileg magasabb kihívást tartogató futurisztikus szintre lépjen, melynek végében már ED-209-cel találhattuk szemben magunkat, hogy a gyenge pontjának számító fegyverét szétlőve, egy elhagyatott gyártelepen, majd pedig egy városi háttérrel ellátott futószalagon folytassuk rendfenntartói karrierünket. Ennek végében egy óriási ágyú fogadta a játékost, mely rakétákkal és lángszóróval próbálta távol tartani őt, hisz mögötte már a végső főellenfélhez vezető lift volt, ahol nem meglepő módon egy újabb ED-209 fogadta a játékost, csak fekete-fehér helyett, piros színben, narancssárga háttérrel.
Ennek likvidálásával véget is ért a röpke 30 perces játék és végignézhettük, ahogy a záró képsorokban RoboCop remegő kézzel megöli a főgonoszt, majd a fejlesztők megköszönik, hogy játszottunk a játékkal (hát, volt is mit) és kiírta végső pontszámunkat, amit a főmenüben tárolt el a program, persze, ha elérte a high score limitet. A játék egyik legérdekesebb pontját mindenképp a HUD jelentette, mely nem csak a Robotzsaru életerejét és a pályára szabott időt (amit kisebb akkumulátorokkal lehetett visszatölteni) jelezte ki, hanem az aktuális fegyver grafikáját (hozzá lehetett még jutni gépfegyverhez és egy igen erős puskához is) és a robot állapotát is ábrázolta, mely utóbbinak sok értelme valójában nem volt.
Egy dologra bizton emlékszik mindenki, aki csak egyszer is játszott a játékkal - és szerintem a mai napig kísérti -, hogy egyetlen rövidke zenei betéte volt csupán a pályák alatt, ami egy körülbelül 5 másodperces szekvenciából állt és ismétlődött folyamatosan. Mire az ember a játék végére ért, akkor is hallotta az egyszerű pittyegő dallamot, ha a konzol be sem volt kapcsolva. 
A mozifilm népszerűségének köszönhetően számtalan platformra megjelent a RoboCop, ezek közül természetesen az arcade verzió képviselt egy messze kimagasló színvonalat, míg a többi, a NES játék portjaként látott napvilágot, mégis annak tovább butított változataként egy teljesen eltérő játékot nyújtva, ám meglepően jó értékeléseket nyerve el a videojátékos magazinoktól.

Műfaj: oldalnézetes akció (beat 'em up és run and gun)
Megjelenés: 1988. (NES, arcade, Amiga, Atari ST, Commodore 64, Apple II, ZX Spectrum, PC
Fejlesztő: Data East
Kiadó: Data East

Kapcsolódó olvasmány:
Dicső visszatérés - RoboCop 2 
Zerko 
  
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése