2018. február 2., péntek

Lehullott a lepel a 2005-ös Killzone 2 videóról


A Noclip stábja ezúttal a Guerilla Gamesszel készített interjút, mely során végre kiderült az igazság a 2005-ös E3-on levetített Killzone 2 felvétellel kapcsolatban. 

Aki kevesebb információval rendelkezik az egykoron nagy port kavart felvételről, annak elárulom, hogy a Sony in-game felvételként tálalt egy CG videót, mint a készülőben lévő Killzone 2, egyben a debütálás előtt álló PlayStation 3 erejét kívánták demonstrálni vele, ám rengetegen nem dőltek be a szemmel láthatóan, nem a játékból származó felvételnek, ami elég nagy botrányt kavart az amúgy is a PS3-mal csúszásban lévő cég körül.
A Noclip aktuális dokumentumfilmjének, a Horizon Zero Dawn fejlesztése adja fő témáját, de ha már sikerült kameravégre kapni a Guerrilla Games csapatát, feltették nekik a több, mint egy évtizede megválaszolatlanul maradó kérdést a videó kapcsán, amire az a válasz érkezett, hogy természetesen CG videó volt, amit a Sony konferencián levetítettek, sőt a csapat tudta nélkül tették ezt, hisz ők csupán a cég számára készítettek egy demonstratív videót, hogy miképpen képzelik el a sorozat jövőjét, ami még a PlayStation második konzolján debütált.
Persze akkoriban a Guerrilla Games is védte a Sony vezetésének magánakcióját, és ők is váltig állították, hogy eredeti in-game felvételről van szó, a vezető producer még azzal egészítette ki nyilatkozatát, hogy ennek elkészítésére, még lehetőségük sem lett volna, hisz a bemutató előtt nem sokkal kapták meg a fejlesztői készleteiket, valamint le volt döbbenve azon, hogy mennyien bedőltek az állításuknak.

Az viszont továbbra is kérdés marad, hogy a Guerrilla Games ennek hatására dobta-e össze a játék látványvilágát olyan szintre, mely szoros hasonlóságot mutat a videóval, vagy amúgy is megcsinálták volna? Mindenesetre a végeredmény eleget tett a videó levetítése után kialakult elvárásoknak.
Zerko 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése