2015. március 21., szombat

Mozgókép - Tini Nindzsa Teknőcök (2014)


New York városát a Fürge-láb klán fenyegeti, minden napos terrorakciókkal, rablásokkal, korrumpálva a rendőrséget és a politikai réteget a markában tartva. A csoport rohamos tempóban veszi át az uralmat a város felett, élükön Zúzóval.
A harcművészetekben képzett bűnözőknek csupán egyetlen kihívójuk akadhat a csatornákban menedéket lelő teknőcök személyében, akik a mutagén anyagnak köszönhetően óriási termetűvé értek és kitanulták a keleti harcmodor minden fortélyát, Szecska mester vezetésével.
Igazság szerint felesleges is a TMNT történetéről bármit is írni, hisz egyfelől mindenki ismeri, másfelől pedig semmi újdonságot nem próbál a film elénk tárni, éppen ellenkezőleg, pozitív módon igyekszik az eredeti rajzfilm és képregény kiinduló sztoriját feldolgozni, helyenkénti felturbózással, mint ahogy a teknőcök sem rendelkeznek a korábbi barátságos formájukkal, hanem a mutáción túl, mintha szteroidokkal is éltek volna.



Zúzó karaktere is alapos átszabáson esett át a modernizáció jegyében, egy brutális gyilkoló géppé válva robotszerű páncélzata révén, melyet a rajongók elsőre biztosan furcsállni fognak, második pillantásra viszont - ocsúdva a döbbenetből -, elnyerheti tetszésüket a brutál badass karakter.
Nem mintha ilyen apróságokon múlna, hogy nézhető-e a film vagy sem, mert eléggé rossz látni azt, hogy az ember gyerekkori kedvencéből próbálják az utolsó dollár milliókat is kifacsarni, de összességében véve ez még egy egészen elfogadható feldolgozás. Jónak már kevésbé lehet nevezni, hiába is igyekszik az eredetiségre törekedni, a karakterek személyisége nagyon ki lettek sarkítva, és hogy még eladhatóbb formát öltsön, belekerültek igen felesleges és sajnos még unalmasnak is számító akció orientált látvány jelenetek is, Michael Bay formátumban. Viszont a film legerősebb összetevőjét képviselik ezek a CG animációk, melyekkel vászonra vitték hőseinket is, olyan szinten, hogy sokáig dilemmáztam, hogy vajon ez utóbbiról, vagy kosztümökről van-e szó, de inkább a CG mellett tettem le voksomat, de a biztonság kedvéért utánanéztem, hogy valóban jól sejtettem-e az „életszerűség” forrását”. Nos, igen, a filmet élőszereplőkkel vették fel és igazították hozzájuk a kiemelkedő szintű CG-t.
A TMNT-t elsősorban a fiatalabb, sőt az egészen fiatal korosztálynak tudnám ajánlani - bár nagy kár, hogy ők ebben a formában fogják a mutáns teknőcöket megismerni -, kimondottan gyerekfilmről van szó, ők még a nagyon ritkán betaláló, erőltetett poénokat is értékelni fogják a felnőttekkel ellentétben. A képregény kedvelői bizton fanyalogni fognak, ahogy tettem részben én is, mindenki másnak maximum egy alkalommal megtekinthető alkotásnak számít, ez a jónak nem nevezhető, de legalább nem katasztrófális feldolgozás. Nem vagyok oda a képregényekből adaptált filmekért, viszont egy TMNT-nek kifejezetten örültem volna, ha jól sikerül, de sajnos nem így van. Megan Fox viszont irritálóbb, mint valaha. Arany Málna-díj esélyes alakítás.

Műfaj: akció vígjáték
Műsoridő: 101 perc
Debütálás: 2014.

Rendező: Jonathan Liebesman
Forgatókönyv: Kevin Eastman, Peter Laird, Josh Appelbaum, André Nemec, Evan Daugherty
Főszereplők: Megan Fox, Noel Fisher, Alan Ritchson, Pete Ploszek, Jeremy Howard, Eric Sacks, Tohoru Masamune

Zerko  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése