2014. július 12., szombat

Mozgókép - 300: A birodalom hajnala


Miközben Leonidas a Thermopülai-szorosnál maroknyi csapatával tartóztatja fel Xerxész százezres seregét, a görög földet más irányból is fenyegetés éri Artemisia, Xerxész jobb kezének vezetésével. Egyetlen hős van csupán, aki az athéni hajóhad élére állhat, Themisztoklész a veterán, aki Xerxész apjának meggyilkolásával az Istenkirály haragját vonta a teljes görög népre.
Themisztoklész vágya a görög ajkúak egyesítése, hogy egy nemzetként szálljanak szembe a Perzsák többszázezres seregével szemben, ám a közös had gerincét alkotó spártaiak erre nem hajlandóak és Leonidas 300 kiváló harcossal száll szembe Xerxésszel, míg Themisztoklész magára marad gyenge hajóhadaival és hősiesen veti bele magát a küzdelembe, hogy feltartóztassa a perzsa flottát, míg a háború alakulása el nem hozza a kedvező pillanatot a városállamok seregeinek egyesítéséhez.
Maga az alapötlet, hogy folytatást kapjon az első pillanattól kultikussá avanzsálódó 300 mozifilm, Frank Millertől, az eredeti képregény megalkotójától származik, és meg kell hagyni, nagyon jó koncepcióval állt elő, ami Zack Snyder, az első rész író-rendezőjének tetszését is elnyerte, így hát Miller egyszerre vágott bele a forgatókönyv és a képregény megalkotásába…
…és csapnivaló munkát végzett. A történet három idősíkon mozog, a film rövidebbik része Xerxész apjának halálát és a trónörökös Istenkirállyá változását mutatja be, feltárva a néző előtt vérszomjának indítékait, majd pedig a folytatás, az athéniak küzdelme a tengeren, párhuzamosan játszódik Leonidas elkeseredett küzdelmével, mígnem elérkezünk annak bukásának pillanatáig, pár perces folytatással megtoldva az első részt, egyben megoldást nyújtva a perzsa túlerővel szemben, de közel sem véglegesen zárva le a történetet.
A kiindulási pont és a koncepció remeknek mondható, ám a megvalósítástól sírva fakadna bárki, akinek nem csak egyszerűen tetszett az első 300, hanem erősen a kedvencek közé sorolná a filmet. Ezúttal ennek meggyalázása történik, méghozzá erősen fokozott formában, több fronton is.



Millernek nem sikerült az alaptörténetet cselekménnyel kitöltenie, a filmnek egy központi eleme van, az pedig a tömény erőszak és a percenként literekben mérhető elfolyt vérmennyiség. A szövegkönyv valami hihetetlen módon színvonalon aluli, az ember nem egyszer önkéntelenül is hangosan felröhög a béna mondatokon, ahol mindenki kókemény szeretne lenni, ám az erőltetett, csapnivaló színészi játék alaposan belerondít az összképbe, tovább fokozva a másfél órás agóniát.
Több szót nem is érdemel, elég annyi, hogy fél óra elteltével legszívesebben abba hagytam volna a film nézését. Valami borzalom, amit letettek az asztalra, amiért úgy egytől egyig mindenki, akinek köze volt a film elkészítéséhez, megérdemelné, hogy a 300 spártai kardélre hányja őket. Hulladék, maximum olyan 10 év körüli és az alatti formáknak tudnám ajánlani, de mivel öncélúan erőszakos (az első rész kiváló effektjeit és vérfürdőit sorozatosan halmozza egymásra, másnak teret sem engedve egy-két igazán jó jelenettől eltekintve), ezért nekik sem. Ismételten remek példáját láthattuk annak, hogy a 3D milyen irányba viszi el a filmek színvonalát, mert nagyon úgy fest, hogy amellett már másra -olyan dolgokra, amiért az ember a filmeket egykoron szerette-, már nem futja. Még ha tízszer is láttátok már az első részt, akkor is inkább nézzétek meg azt újra.

Műfaj: történelmi akció fantasy 
Műsoridő: 102 perc
Debütálás éve: 2014.

Rendező: Noam Murro
Forgatókönyv: Zack Snyder, Kurt Johnstad, Frank Miller
Főszereplők: Sullivan Stapleton, Eva Green, Rodrigo Santoro, Lena Headey, Jack O'Conell 

Zerko

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése