2014. május 30., péntek

Skyrim: Boethiah's Calling bug megoldás


Aki felvette a Skyrim Boethiah’s Calling című daedric küldetést, az minden bizonnyal szembesült vele, hogy egy óriási bughalmaz a quest, melyre nem érkezett patch formájában orvoslat. Mivel nem találtam egy összeszedett leírást sem ennek megoldására (magyar nyelven végképp semmit), ezért egy lépésről lépésre történő leírással szolgálok a küldetés teljesítéséhez, miután kikísérleteztem azt.


 
A leírás mind konzolokon, mind pedig PC-n érvényes, előbbieknél pedig elengedhetetlen a teljesítése ahhoz, hogy az Oblivion Walker díjat megnyissa a játékos.

Boethiah’ Calling bug megoldás:

- A 30-as szintet elérve, Boethiah oltáránál, vagy pedig a különféle helyeken felbukkanó könyveinek elolvasásával felvehetjük a küldetést. A daedric hercegnő első kívánsága, hogy mutassunk be egy emberi áldozatot az oltáránál.
- Az emberi áldozatot számtalan helyen beszerezhetjük, ahol rendelkezünk követőkkel. Vagy olyan személyt választhatunk, akinek valami szívességet tettünk már (questet végeztünk) és a párbeszéd ablakban ott szerepel a „Follow me, i need your help ” opció, vagy pedig egy zsoldost keresünk, aki 500 coin fejében hajlandó a szolgálatunkba állni. Példa kedvéért betérhetünk a whiterun-i The Drunken Huntsman fogadóba, ahol az egyik asztalnál találunk egy zsoldost, fizessük ki neki az 500 coint, aminek fejében a szolgálatunkba szegődik.
- Áldozatunk meglétével utazzunk vissza az oltárhoz, ahol kérjük meg követőnket, hogy érintse meg a Pillar of Sacrifice-t. Ennek módja, hogy a párbeszéd ablakban kiválasztjuk az „I need you to do something” opciót, majd az ablak bezárultával kijelöljük a Pillar of Sacrifice-t (Activate gomb: Xbox 360-A gomb, PS3-X gomb).
- Miután áldozatunk bekerült az energiamezőbe, öljük meg egy tetszőleges fegyverrel, nem kell a Blade of Sacrifice-t használnunk. Követőnk halálával, Boethiah az ő személyében fog megtestesülni, ám itt bele is futunk az első bugba, és képtelenség párbeszédet kezdeményezni vele, mint ahogy azt a küldetés kívánja. Az eredeti feladat az lenne, hogy sorra meg kell küzdeni papjaival, éppen ezért vegyük elő fegyverünket és mészároljuk le az oltár köré felsorakozott kultistákat.
- Miután Boethiah minden követője halott, az utolsó megölt személyben újratestesül és ezúttal már hajlandó lesz szóba elegyedni karakterünkkel. Miután elmondta nagy bánatát és kiadta a feladatot, hogy kutassuk fel és öljük meg bajnokát Knifepoint Ridge-ben, induljunk útra.
- Boethiah kérése és a küldetés alapján csendben kellene végeznünk ellenfeleinkkel, ám ez lényegtelen, nyugodtan le is mészárolhatjuk őket. Knifepoint Ridge-hez érve, először pucoljuk ki a tábort, majd menjünk a bányába, ahol egykori bajnoka rejtőzik. Az itt található őrt öljük meg, majd forduljunk balra, a kipallózott, lefelé vezető úton, ahol az újabb bugnak köszönhetően egy zsákutcába jutunk. Hogy szabadon tevékenykedhessünk, csapjunk egy kis zajt (akár egy kardcsapással) és a sziklatömbökön átrohanó őrt öljük meg, majd menjünk ki a bányából.
- Amint kiértünk, mindjárt vissza is fordulhatunk, menjünk vissza a bányába, majd térjünk vissza a sziklafalhoz, ismét közel állva hozzá, majd pedig nyissuk meg a System ablakot, és töltsük vissza a legutolsó automatamentést, ami akkor készült, amikor másodjára léptünk be a bányába.
- Visszatöltve automentésünket, haladjunk le a korábbi torlaszhoz, ami ezúttal már nem lesz ott, majd pedig beljebb haladva, öljük le az itt található további négy ellenfelet.
- Amikor már mindenki halott, belefutunk az újabb bugba, amikor is a program nem érzékeli a teljesített objektívát és nem dobja fel az újabb célt. Keressük fel az egykori bajnok holttestét, majd pedig vegyük el tőle az Ebony Mail páncélt és azt adjuk karakterünkre, amire a teljes küldetés teljesítve lesz, kipipálva ezzel az egyik daedric questet és megszerezve a díjhoz nélkülözhetetlen artifact-et.

Kapcsolódó olvasmány:
Sárkányvadász - The Elder Scrolls V: Skyrim teszt

Kapcsolódó bejegyzés: 
The Elder Scrolls V: Skyrim kódok (PC)
The Elder Scrolls V: Skyrim achievement guide

Zerko 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése