2012. május 18., péntek

Könyvmoly - Beregi Tamás: Pixelhősök (A számítógépes játékok első ötven éve)



Beregi Tamásnak köszönhetően, kezünkbe vehetjük az első magyar szerkesztésű videojáték enciklopédiát, melyet fellapozva kellemes nosztalgikus élményekben mélyülhetünk el, hisz a könyv egészen az ötvenes évektől kezdődően átkalauzol bennünket az ezredforduló játékfelhozataláig, sorra véve az összes létező platformot. Tökéletes betekintést nyerhetünk abba az egykor zárt világba, amikor még a számítógépek robosztus méretet öltöttek és a hétköznapi ember számára misztikumokkal övezett eszközként volt jelen, de csupán fogalomként. Már e korai időkben megmutatkoztak az emberi örök vágyak a játék iránt, mely alkotások lefektették az alapkövet a későbbi pixelek, poligonok és textúrák megjelenéséhez.

A könyv rengeteg színes képpel illusztrálva eleveníti fel a számítógépes játékok hőskorát, sorra véve nem csak a fontos mérföldköveket, hanem a kevésbé jelentős mellékszálaknak is teret engedve. A Spacewar!, Pac Man, Tank, Pong hallatán minden veterán játékos számára kellemes emlékek ébrednek, melyek mellé ezúttal részletekre kiterjedő háttértörténetet is szerezhetünk a könyv révén, ami kitér a játékok fejlesztése és megszületése kapcsán, immár legendákká vált érdekes momentumokra, de eme aprólékosság íveli át az egész kötetet, interjúkkal kiegészítve.

A több száz felsorakoztatott alkotás révén végigkövethetjük a videojátékok alakulását, a műfajok születését, csiszolódását, és azon versengésbe tekinthetünk be, melyet a játékosok kegyeiért folytattak a fejlesztők, a minél nagyobb technikai bravúrok révén.
Végigbarangolva eme zegzugos témakört szép lassan kialakul szemeink előtt egy kerek és egész történet, egy evolúciós folyamat, olyan legendás címeken keresztül bemutatva melyek vagy eltűntek az immár kiterjedt szórakoztató ipar ezen ágában, vagy pedig rég elfelejtettük ősi mivoltát.

Ráadásként a könyvhöz bónusz DVD jár, melyen belevethetjük magunkat a széles skálán felvonultatott játékokba nosztalgia, vagy pedig ismerkedés gyanánt.


Zerko

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése